Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A szűrőkről

2008.03.09

Az előszűrőkről

Az első berendezés, amit tengeri akváriumok komplett szűrőberendezésében használunk, az un. előszűrő. Az előszűrő nem más, mint egy mechanikus szűrést végző üveg oszlop, amibe különböző mechanikus szűrőanyagot helyezhetünk. Az előszűrőt úgy érdemes bekötni a rendszerbe, hogy a lefolyón érkező teljes vízmennyiség itt áramoljon át először. Térbeli elhelyezését illetően fontos, hogy könnyen elérhető legyen, hiszen ez az egység szorul a leggyakoribb karbantartásra és tisztításra. Térfogata lehetőleg minél nagyobb legyen, hogy perlonvattán kívül más szűrőanyagok is felhasználásra kerülhessenek.

  • Perlonvatta: a legtöbb kereskedésben ma már különböző sűrűségű vatták beszerezhetőek. Nagy előnyük, hogy nem kell a kitisztításukkal bajlódni, elhasználódás után ki lehet dobni a betétet, elkerülve ezzel a bomló anyagok visszamosódását. A perlonvattát terheléstől függően cseréljük, de egy hétnél tovább ne maradjanak az akváriumban.
  • Akvarisztikai szivacsok: anyagukat akvarisztikai felhasználásra fejlesztették ki, így nem tartalmaznak olyan kemikáliákat és festékanyagokat, melyeket esetleg az agresszív sós víz idővel kioldana. A gyártók a sűrűbbtől a lazább szerkezetűig több típust is kínálnak, de nálunk csak ritka esetben lehet megfelelő formájú és méretű darabhoz hozzájutni. Használatuk esetén ügyeljünk arra, hogy lehetőleg tengervízben mossuk át a koszos szivacsot, mert tartósabb használat mellett baktériumok telepedhetnek meg a betétben, melyeket a csapvíz elpusztít, s idővel belebomlanak az akvárium vizébe.
  • Aktívszén: használatával kapcsolatban sok ellenkező álláspontú vélemény is napvilágot látott már az akvaristák körében. Ellenzőik szerint az aktívszén amellett, hogy egy-két hetes használat után meg van a veszélye a visszamosódásnak, sok olyan nyomelemet is megköt, melyeket az alsórendű életformák hasznosítanának. Híveik azért ragaszkodnak hozzá, mert képes lekötni nagyon sok mérgező vegyületet, melyek más eljárással nem vonhatók ki a vízből. Mindenesetre használata nagy segítséget nyújt, mérgezések, vagy gyógyszeres kezelések mellett, illetve a víz un. besárgulásánál, amit az akváriumban felgyülemlett húgysavak okoznak. Ha rendszeres alkalmazása mellett döntünk, akkor csak kiváló minőségű akvarisztikai célra gyártott aktívszenet használjunk havi rendszerességgel egy-egy hetes intervallumokban.
  • Removerek: egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek az akvaristák körében. A removerek olyan anyagok melyek specifikusan képesek megkötni bizonyos káros vegyületeket, vagy elemeket. Használatuk gyártótól függően eltérő, de a csomagolás minden esetben részletes információt tartalmaz a vásárolt szerről. Bár Magyarországon, még nem igen kapni, külföldön a legelterjedtebbek a: foszfát, szilikát, nitrát, fehérje, nehézfém removerek. Élettartamuk rövid, de használatuk meggyorsítja a főleg algaburjánzással járó problémák hatékony kezelését.

Csepegtető szűrő

A mechanikusan megszűrt víz feltöltve a szűrő akváriumot egy külön szivattyú segítségével jut el a csepegtető szűrőkig. A csepegtető szűrők olyan üvegből, vagy plexiből készült oszlopok, melyek biológiai filter anyaggal vannak feltöltve. A csepegtető nevet onnan kapták, hogy a szűrőtornyok tetején olyan elosztó rendszer található mely a rajta átfolyó vizet egyenletesen, a szűrőanyag teljes szélességében és hosszúságában elosztja. A csepegtető nagy előnye más biológiai szűrőkkel szemben, hogy a csepegtetési eljárás miatt elég nagy az átfolyó víz oldott oxigéntartalma ahhoz, hogy kellő nagyságú nitrifikáló baktérium kultúra telepedjen meg benne. A szűrőoszlopokat feltölthetjük, összetört kagylóhéjjal, szűrőkerámiával, dolomittal, biolabdával, élőkővel. A feltöltéskor vegyük figyelembe, hogy a szűrőközeg lehetőleg minnél kisebb része kerüljön teljesen víz alá. A csepegtető rendszert megvásárolhatjuk, de mi magunk is elkészíthetjük egy plexi lemez több helyen való kifúrásával. A szűrőtornyok össztérfogata az akvárium térfogatának kb. 3-10%-ka legyen, az átáramló víz pedig óránként annak 2-3 szorosa. Ez egy 500 literes közepesen telepített vegyes akváriumnál 20-25 literes szűrőtérfogatot jelent, óránkénti 1200-1300 literes átáramlás mellett. Figyelem: kerüljük a szűrőanyag kiszáradását, és az un. toalett effektust, mikor a hirtelen megnövekedő átáramlás lemossa a szűrőanyag felszínéről a baktérium telepeket.

 

Denitrifikáló szűrő

Jó pár évvel ezelőtt, nagyon sokan megpróbálkoztak kisebb nagyobb sikerrel denitrifikáló szűrőt építeni. Azonban az oxigénmentes környezet folyamatos és hatékony biztosítása, túl nagy kihívás a kezdő hobby akvaristák számára. Abban az esetben, ha mégis kedvet éreznénk egy denitrifikációs szűrő megépítéséhez, íme néhány jó tanács:

  • A berendezés űrtartalma az akvárium térfogatának 1-2%-ka legyen.
  • A berendezés légmentesen zárt legyen, az átáramlás nem lehet gyorsabb, mint 1-4 liter óránként. (Az akvárium teljes vízmennyisége körülbelül 1-2 hét alatt kell, hogy átáramoljon)
  • A szűrő táplálására szánt víz már minden más szennyeződéstől mentes legyen, és ne tartalmazzon lebegő buborékokat.
  • A berendezésben elhelyezett kis teljesítményű keringtető motor, lehetőleg a berendezés aljára kerüljön, elkerülendő az esetleges levegő beporlasztást.
  • A berendezés biolabdával, kerámiával, tölthető meg, az élőkő alkalmazása itt kerülendő.
  • Egy denitrifikációs szűrőben a beüzemeléstől számított 2-3 héttől kezd stabilizálódni az oxigénszegény környezet.
  • A berendezés belsejében a víz redoxpotenciálja kb. –100 és -300mV között alakuljon.
  • A szűrőben élő baktériumokat speciális készítményekkel rendszeresen táplálni kell. (pl: AquaMedic – Denimar

Kombinált biológiai csepegtető szűrő

A ma legnépszerűbb és kezdők számára is legkönnyebben követhető út, az un. élőköves csepegtető szűrőeljárás. Szűrőanyagként azért esett az élőkőre a választás, mert igen porózus szerkezetű, és eleve rendelkezik azokkal az aerob és anaerob baktériumkultúrákkal, melyek nélkül a sikeres víztisztítás elképzelhetetlen lenne. Az denitrifikációban az élőkő belső sötétebb része vesz részt, ahova a kő felszínén zajló aktív aerob bakteriális tevékenységnek köszönhetően már csak oxigénben szegény víz jut. Végeredményben az élőköves szűrés alkalmazásával a nitrifikációs és denitrifikációs folyamatok egy berendezésen belül zajlanak. A hatékonyság növelése érdekében a szűrőtornyok lehetőleg teljes sötétségben üzemeljenek.

 

Fehérje-lehabozó

A fehérjehab elvonó, vagy más néven lehabozó, fehérje lefölöző, fehérje kicsapó stb., egy mechanikus szűrőalkalmatosság, mely a különböző eljárással porlasztott levegő buborékok felületi adszorpciós képességét segítségül hívva, hab formájában eltávolítja az előszűrő által áteresztett, és még nem lebomlott vegyületeket (fehérjék, cellulózok). Emellett nagyon fontos szerepet játszik a biológiai szűrőben élő baktériumok anyagcsere végtermékeinek eltávolításában és ezzel hozzájárul a megfelelő arányú nitrifikáló és denitrifikáló kultúrák stabilizálódásához. A levegő vízbejuttatásának alapvetően két módja létezik. Az első, amikor egy légpumpa finom pórusú, legtöbbször hársfából készült porlasztón keresztül jutatja a levegőt az olykor méter magas berendezésbe. A technika fejlődésével ma már egyre elterjedtebb a levegő vízbe juttatásának másik módja az un. venturi vagy jet eljárás. Az ilyen berendezésekben egy nagy teljesítményű szivattyú speciális fúvókán keresztül porlasztja be a levegőt a lehabozó rendszerbe. Ezeket a berendezéseket a kereskedők általánosan motoros fehérje lehabozóknak nevezik, s bár drágábbak, mint normál porlasztós társaik, hosszú távú használatukkal megtakarítható a havonta cserélendő hársfaporlasztók ára. A lehabozók hatékonyságát több paraméter határozza meg:

  • A berendezésen óránként átáramló víz mennyisége.
  • A beporlasztott levegő mennyisége és minősége.
  • Az átáramló víz és a buborékok érintkezésének ideje

Az átáramló víz mennyisége körülbelül meg kell egyezzen a medence térfogatával. A beporlasztott levegő nagyságát úgy kell beállítani, hogy a habtartályba a hab “legszárazabb” része kerüljön csak, elkerülve ezzel a felesleges vízveszteséget. A beporlasztott levegő minőségét illetően a cél a lehető legkisebb buborékok képzése. Ha a porlasztáshoz faporlasztót használunk, ügyeljünk annak rendszeres cseréjére, karbantartására. A víz-levegő kontaktus idejének nagyságát fokozhatjuk a berendezés magasságának növelésével, vagy un. ellenáramlás biztosításával. Az ellenáramlás nem más, mint a berendezés táplálására szolgáló vízmennyiség a buborékáramlással ellentétes irányban történik, s így jelentősen megnő a habképzés hatékonysága.

Nagyobb akváriumok esetében a lehabozó berendezéseket ajánlatos a komplett szűrőrendszer részeként beépíteni. Sok cég (AquaMedic, Tunze, Sander) eleve komplett szűrőkbe gyártja termékeit, így azok általában saját vízellátó rendszerrel rendelkeznek. Törekedjünk arra, hogy a berendezésen lehetőleg már előszűrt, látható szennyeződésektől mentes víz áramoljon keresztül.

Egy lehabozó rendszeres karbantartást igényel. A habtartályt és a tartályhoz vezető csövet hetente tisztítsuk, s ha lehet a levegő beporlasztás mértékét naponta ellenőrizzük.

Bár a lehabozó használatának vannak káros következményei, mint a nyomelemek és a széndioxid kihajtása, mégis nagyon fontos berendezése a hosszú távú sikeres tengeri akvarisztikának.

 

Csírátlanító berendezések

Tengeri halak esetében is, mint az édesvízi rokonaiknál már sokan megtapasztalhatták, előfordulhatnak fertőzések, megbetegedések. Ám a tengeri halak gyógyítására kifejlesztett készítmények tetemes hányada olyan anyagokat tartalmaz, melyek a tengeri alsórendű életközösségekre nézve - beleértve a lebontó szintet is- károsító hatással bírnak. Ezért tengeri akváriumok esetén nagy szerep jut a betegségek megelőzésének.

A megelőzésnek és a csírátlanításnak két legelterjedtebb módja, a víz ózonnal való dúsítása, illetve ultraibolya sugárzás alkalmazása.

Az ózon erősen oxidáló anyag, így képes elpusztítani a kórokozókat. Mivel a magas koncentrációban az emberi szervezetre is veszélyes, adagolásával vigyázzunk. Az akvarisztikai célra forgalmazott ózonizátorok (pl.: Sander) teljesítménye 2-200 mg/óra között változhat. (Vannak ennél nagyobb teljesítményű berendezések, melyeket már komoly több 10000 literes akváriumokhoz használnak.) Az ózon adagolásának a csírátlanítás mellett más előnyei is vannak:

  • Növeli a víz oxidációs képességét (Redox érték)
  • Meggyorsítja a káros anyagok lebontását

Az ózont közvetlenül tilos az akváriumba porlasztani, mert a buborékok megtapadva az élőlények kültakaróján, “égési” sérülést okozhatnak. Az adagolás legelterjedtebb módja, az ózon lehabozóba való bekötése. Ha nem akarjuk, hogy az ózon a szoba levegőjét is elárassza, akkor a lehabozóból kiáramló levegőt vezessük át egy száraz aktívszenes szűrön. Mivel az aktívszén megköti az ózon molekuláit, így az ózonizálás akváriumi alkalmazásakor az aktívszenes szűrésről időlegesen le kell mondanunk. Az ózonizátor üzemelhet folyamatosan, ilyenkor kb. 10-15 literenként számolandó 1mg/óra ózon, vagy szakaszosan egy redox automata bekötésével. Figyelem: a tengervíz redox értéke nem emelkedhet 450mV fölé!

Másik eljárás az un. germicid vagy UV lámpás szűrők vízáramba való bekötése. A berendezések belsejében egy speciális kvarcüveges világítóegység van elhelyezve, melyet az akvárium vize közvetlenül képes körülfolyni. Az UV fény az emberi szervezetre is káros hatású, így a berendezést csak rendeltetésének megfelelően szabad üzemeltetni. A berendezés fénye nem csak a kórokozok szöveteit roncsolja, de elpusztítja az algák lebegő kezdeményeződéseit is. UV szűrő vásárlásakor, és használatakor a következő szempontokat vegyük figyelembe:

  • Egy 15W-os lámpa kb. 250l víz egy óra alatt való csírátlanítására alkalmas.
  • A berendezések naponta 4-5 órát üzemeljenek.
  • A lámpák élettartama kb. 5000 óra. 5000 óra elteltével még világítanak ugyan, de hatásfokuk rendkívül lecsökken.
  • A berendezést olyan helyre kössük, ahol a medence teljes vízmennyisége átáramlik rajt